Készen áll a gyártásra a BMW iX3

2020.06.10. 06:15

Bár az iX3 hivatalos bemutatójára még nem került sor, a BMW azért igyekszik hírt adni a típussal kapcsolatos fejlesztésekről. Így most elárulták, hogy már a végleges technológiával készült 200 példány, amelyeken mostanra a típusengedélyeztetéshez szükséges teszteket is elvégezték.

A gyártó szerint a világszerte jellemző karantén-helyzet ellenére májusban 7700 kilométert futottak a prototípusok a legkülönbözőbb körülmények közt, így lehetséges, hogy a fejlesztés menetrend szerint folyik tovább. A szériagyártás beindítását a nyár végére ígérik.

Az eddigiekhez képest az a legnagyobb különbség, hogy az iX3 nem külön gyártósoron készül majd, mint például a BMW i3-as, hanem ugyanazokon a gépeken, amelyeken a dugattyús motoros X3-asok is, így rugalmasan igazodhatnak a kereslet változásaihoz. A gyártást a Brilliance BMW Automotive vegyesvállalat kínai üzemében, Dadongban indítják be, ami az alacsony munkaerő-költségek mellett azért is indokolt, mert Kínában várható a legnagyobb kereslet az új elektromos modell iránt.

Az iX3-asról egyelőre annyit lehet tudni, hogy 74 kWh-s akkumulátorral készül majd, amely a gyáriak szerint 440 km-re lesz elegendő. A villanymotor 286 lóerős lesz, és a két hátsó kereket hajtja majd.