Különleges McLaren készül a Le Mans-i győzelem évfordulójára

2020.06.19. 07:14

A McLaren számára igazán fontos volt az 1995-ös Le Mans-i győzelem. Ezt ugyanis egy olyan autóval érték el, ami nem különbözött sokban az utcára kínált McLaren F1-től. Így ez a győzelem a sportkocsigyártó részleg számára valószínűleg értékesebb, mint a rengeteg Formula 1-es győzelem és bajnoki cím.

Részben ez indokolja, részben talán az, hogy az idén szeptemberben rendezik a Le Mans-i versenyt, mindenesetre a júniusi 25 éves évfordulót a 720S egy korlátozott példányszámú változatával ünneplik.

Más esetben adná magát, hogy az eredeti versenygép fényezését utánozzák le, de Yannick Dalmas, JJ Lehto és Masanori Sekiya győztes versenyautójának fekete-sötétszürke festésénél kevés érdektelenebb akad. Így egy kicsivel világosabb szürkét választottak az évfordulós autóra, és a belső térben némi McLaren narancssárgát is alkalmaztak díszítésként, hogy aki beül, ne zuhanjon azonnal álomba az unalomtól. Emellett lesz egy valamivel feltűnőbb, narancssárga-szürke változat is.

Az ötven példányos sorozatban ezzel együtt sem valószínű, hogy akad majd két egyforma autó, mivel a speciális, hímzett versenyülések mellett az összes MSO kiegészítőt kínálják az autókhoz, többek közt akár becsövezve, hatpontos biztonsági övekkel is meg lehet majd vásárolni a 720 lóerős sportkocsit.

A 720S Le Mans csak Európában lesz elérhető, 50 példányban, és eléggé megkérik az árát: egy-egy darab 254 ezer angol fontba, azaz bő 97 millió forintba kerül majd.