A Focusban is felbukkan a 48 voltos hibrid hajtás

2020.06.22. 15:29

A Puma és a Fiesta után a Focus is megkapja az ezres turbómotor enyhe hibrid változatait, a 125 és a 155 lóerőset egyaránt. A Focus MHEV erősebbik változata egyes piacokon ki is váltja az 1,5 literes turbós benzinmotor kisebb teljesítményű, 150 lóerős változatát.

A gyáriak szerint azzal, hogy a hibrid rendszer akkumulátorát az első ülések alatt helyezték el, sikerült elérni, hogy a hibrid változat hasznos terei semmivel sem lettek kisebbek. Az enyhe hibrid bevezetése nyilván a fogyasztás és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célozza elsősorban: a régebbi NEDC szabvány szerint a hibrid Focus 4,1 literes fogyasztást és 93 g/km-es szén-dioxid-kibocsátást ígér, míg az újabb WLTP szabvány szerint száz kilométeren 5,1 liter benzint fogyaszt és 115 g/km szén-dioxidot ereszt a levegőbe.

Maga a villanymotor-generátor egyébként legfeljebb 24 Nm nyomatékkal járul hozzá az autó hajtásához, viszont állítólag hatékonyan csökkenti a turbólyukat, olyannyira, hogy a hibrid hajtás miatt növelhették az ezres háromhengeres teljesítményét 140-ről 155 lóerőre egy nagyobb turbófeltöltő alkalmazásával.

A hibrid változatok bevezetése kapcsán a Focus fedélzeti elektronikáját is frissítették, és elérhető lesz a Kugából már ismert 12,3 hüvelykes digitális műszerfal is.