Itt az új Cupra Ateca is

2020.06.22. 17:10

Az Ateca volt az első modell, amely a Cupra márkajelzéssel is elérhető volt, és most a Seat változathoz hasonlóan ez is megújul.

A formai változtatások ugyanazok, mint a Seat Atecán: négy helyett hatszögletű hűtőrács, a hosszá igazodó, befelé dőlő belső szélű fényszórókkal és átdolgozott lökhárítókkal. Természetesen itt ez utóbbit is igyekeztek agresszívabbra szabni, legalábbis erre utal a nagy, dupla trapéz-légbeömlő alul, ami a Cupra kiváltsága.

Belül itt is az új, teljesen digitális műszerfal jelenti a legnagyobb újdonságot, illetve a frissített fedélzeti számítógép és az átalakított kormánykerék.

A Cupra Atecán nagy műszaki változtatásokat nem végeztek, viszont kisebbeket, amelyek mégis módosítanak az autó használat közbeni karakterén, többet is. Így a motor maradt a jól ismert kétliteres TSI 300 lóerős változata, viszont az összkerék-hajtás vezérlését úgy módosították, hogy a korábbi 5,2 helyett akár 4,9 másodperc alatt elérhető a százas tempó. Emellett állítólag sikerült javítani a gázreakción, és a kormányművön is módosítottak annak érdekében, hogy az autó pontosabb visszajelzéseket adjon a sofőrjének.