Kisebb, csapott hátú Jaguar érkezhet

2020.06.22. 13:21

A Jaguar eddig távol tartotta magát a kisebb személyautók piacától, pedig lehet, hogy mégis ez lenne a jó irány a márka számára.

A két szedán, az 5-ös BMW méretű XF és a 3-as BMW vetélytársának szánt XE iránti érdeklődés hasonló mértékben apadt el az elmúlt évek során: míg a 2010-es évek közepén még bőven 15 ezer feletti mennyiség fogyott belőlük Európában, tavaly az XE-ből 8 ezer, az XF-ből 6000 példánynál is kevesebb fogyott. A problémát nyilván látják a Jaguarnál is – a cég vezető tervezője szerint pedig egy kisebb, elérhetőbb modell jelentené a megoldást, amely a fiatalabb generáció, és a női vásárlók számára is vonzóbb lehetne a jelenlegi Jaguaroknál.

Julian Thomson szerint egy 4,5 méter körüli modell illeszkedne az igényekhez. Ugyanakkor azt a vezető tervező is elismeri, hogy egy ilyen modell gyártásához nagyobb gyárakra lenne szükség, nagyobb példányszámú eladásokkal.

Korábban a Jaguar tervezői is készítettek egy ilyesfajta tanulmányt: az R-D6 érdekes, sportos kis ötajtós volt még 2003-ban, de szériagyártmány nem követte: az X-Type sikertelensége miatt az akkori tulajdonos, a Ford nem folytatta a Jaguar kínálat lefelé történő bővítését.

Ugyanakkor a Mercedes és a BMW is sikeresen lépett ebbe az irányba: az immár fronthajtású 1-es sorozat, illetve a Daimler A osztályra alapuló teljes palettája jelzi, hogy jelentős az érdeklődés a kisebb méretű luxusmodellek iránt, de a Jaguar saját E-Pace SUV-ja is 4,5 méter alatti modell, és a szedánokhoz képest az is nagyon jól fogy.

Az Autocar szerint a legnagyobb gondot az okozhatja, hogy honnan szerezhet a Jaguar-Land Rover megfelelő, nagy sorozatú gyártásra alkalmas platformot egy ilyen modellhez. Az E-Pace még az előző generációs Ford Mondeo lerövidített továbbfejlesztett alapjaira épül, de ezek a brit lap szerint már nem elég korszerűek.

A házon belüli fejlesztésen kívül szóba jöhet még a műszaki alapok beszerzése egy másik gyártótól. Erre a BMW-t tartják esélyesnek, mivel a német cég már együttműködik a Jaguar-Land Roverrel a hajtáslánc-fejlesztés területén. A Minikben használt UKL platform elvileg alkalmas arra, hogy a kompakt ötajtós Jaguar és az E-Pace utóda mellett a Land Rover Discovery Sport és a Range Rover Evoque utódainak alapjául szolgáljon.

Egy biztos: a Jaguar túlélése a kínálat újragondolása nélkül elképzelhetetlen. Tavaly hatféle típusból adtak el 161 ezer példányt, ami még a prémium-autók piacán is nagyon kevés: ez a volumen hosszabb távon biztosan nem tartja el a márkát.