Legyártották az utolsó BMW i8-at

2020.06.22. 06:03

Ez a Portimao kék roadster lett az utolsó i8-as. A BMW nagy reménnyel érkező, de rövid életű sporthibridjének gyártása ezzel a végére ért. Utód nélkül szűnik meg, hat év alatt mindössze 20 500 került belőle az utakra.

Alumínium gerincre növesztett szénszálas testből lehet-e sportkocsit tenyészteni, konnektoros hibrid hajtással, háromhengeres motorral? – kezdtük anno rácsodálkozással telt kíváncsisággal első tesztünket az i8-ról, amit egyszercsak odadobott a BMW a villanyhajtással akkoriban még nagyon óvatos sportautós piacra. Aztán kiderült, hogy persze, hogy lehet ebből valami jó, lett is, de azért nem több egy nagyon feltűnő, közepesen élménygazdag sportautónál. A piacot sem rengette meg, szűk hat év alatt éppen csak elfogyott belőle húszezer darab, ami még ebben a 40 milliós ligában is kevés.

Korábban voltak ugyan tervek egy lehetséges utódról, de a járvány és az azzal járó takarékossági intézkedések eldöntötték ezt a kérdést. A BMW jelen állás szerint nem akar neki közvetlen utódot, az i8 így rövid életű lett, de az i-márkacsalád, amit a létével igyekeztek népszerűsíteni, ettől még tovább él. Az i3 egyelőre él és virul, és már úton van az ix3, valamint i4 néven is készülnek valamivel.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.