Nézzék, ez az autó a világ első GUV-ja

2020.06.25. 15:48

A Kia megmutatta, mivel váltja le nagy családi egyterűjét: egy nagy családi egyterűvel, amit másként neveznek el. A hivatalos magyarázat szerint ez egy új járműkategória első képviselője, amit Grand Utility Vehicle-nek, vagy röviden GUV-nak neveznek.

A különbség az egyterűekhez képest annyi, hogy a szélvédő meredekebb, és kialakítottak egy kis motorháztetőt. A látvány úgy is értelmezhető, mint egy ültetett, relatíve kiskerekű terepjáró, de az olyan részletek, mint a két hátsó tolóajtó, jól jelzi, hogy itt az egyterű-kategória átmentésével próbálkoznak, abban bízva, hogy a közönség igényei nem változtak, csak a divat húzta ki a talajt az egyterűek alól.

Az autó formaterve nagyrészt célszerűséget is sugároz, csak a lámpák kialakításánál látszik, hogy kaptak némi szabad teret a formatervezők. Így a karosszéria néhány vonalát követik, illetve folytatják a többszörösen megtört LED-csíkok az első és a hátsó fényszóróban: elöl a hűtőrács alsó kontúrja folytatódik a fényszóróban, hátul pedig a rendszámfészek körvonalait illesztették a LED-sávhoz. A karosszéria hasáb-jellegét ezen felül a harmadik tetőoszlopon elhelyezett díszbetét hivatott oldani, bár a Carnival, illetve Sedona így sem tartozik majd az igazán izgalmas modellek közé.

Érdekes módon a képekhez műszaki adatokat nem mellékelt a gyártó, így azt sem tudni, hogy a tágas batárt milyen motor hajtja majd, ahogy az is csak sejthető, hogy leginkább Ázsia egyes országaiban, illetve az Egyesült Államokban és Kanadában lehet esélye egy ilyen autónak a sikerre. Egyes pletykák szerint egy 2,5 literes négyhengeres turbómotor kerülhet a csúcsváltozatba, 280 lóerő körüli teljesítménnyel, illetve várható egy hibrid változat is, 1,6 literes turbómotorral és 230 lóerő körüli összteljesítménnyel.