Külön is kapható lesz a Ford óriási V8-asa

2020.06.30. 11:36

A Ford bejelentette, hogy külön megrendelhető, ládás motorként is elkezdi forgalmazni az F sorozatú Super Duty pickupokban kínált 7,3 literes nyolchengeresét. A régi vágású motor így akár személyautókba is bekerülhet.

4

Az új V8-ast tavaly mutatták be a nagyobb F sorozatú Ford pickupokban, és gyárilag nem is építik személyautókba. Ilyen jellegű motort a Ford egy ideje már nem is kínált: a Ford utolsó V8-as fejlesztése, az 1990-ben bemutatott Modular család felülfekvő vezérműtengelyekkel készül – leginkább ennek a különféle változatait használták mindenütt az utóbbi húsz év során.

Az egy vezérműtengelyes, nyomórudas elrendezés egyik előnye, hogy viszonylag kompakt, így a felülvezérelt motoroknál kevesebb helyet foglal. Ezért is lehet érdekes különálló termékként a 7,3 literes Godzilla motor: simán beférhet olyan autókba, ahová eredetileg a Modular család kisebb V8-asait szánták.

Egyelőre a pickupokba szánt változat az egyetlen, ami az árlistára került. Ez elég visszafogott literteljesítményt hoz, de így is 430 lóerőt és 644 Nm maximális nyomatékot adhat le. Ennél azonban nyilván sokkal több lehetőség van benne, ha tuningolni kezdik: 6-700 lóerő talán feltöltés nélkül is kihozható belőle, turbóval vagy kompresszorral pedig akár ennek a többszöröse is.

A beépítésre kész motorért külön 8150 dollárt, azaz átszámítva úgy 2,6 millió forintot kérnek, ami nem kevés. Ám az az érzésünk, hogy így is hamar viszontlátjuk majd az új blokkot az autóépítő vállalkozások és tuningcégek kínálatában.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.