Elrajzolt Land Rovernek látszik az új Ineos Grenadier

2020.07.01. 10:08

Megmutatták az Ineos Grenadier prototípusát, így már nem kell találgatnunk, hogy az előző, alvázas Land Rover Defender szellemi utódaként beharangozott modell mennyire emlékeztet majd a példaképre. A válasz pedig: amennyire csak lehetséges.

Még a részletmegoldások is hasonlóak. Például az ablakkeretek, a karosszéria jellegzetes, vállas övvonala, a tető kialakítása vagy a sárvédőívek – csak az arányok nem stimmelnek. Az oldalablakok alsó pereme például nincsen egy vonalban, ahogy a Land Roveren, nagyon más a tengelytáv és a túlnyúlások aránya – ebből a szempontból inkább a Mercedes G osztályra emlékeztet a Grenadier – és persze az autó orrkiképzés sem azonos. Az Ineos terepjárója látványosan szélesebb is, mint a Defender volt, de ettől a hasonlóság még letagadhatatlan.

Egy ilyen hasonmás még a különbségek ellenére is egyértelműen megérhet egy pert, bár az azért kérdéses, hogy a Land Rover vezetése kikezd-e a vegyipari óriásvállalattal, amely elég forrással rendelkezik egy saját terepjáró kifejlesztéséhez. Azon sem csodálkoznánk, ha egyfajta taktikázás állna a Grenadier korai bemutatásának hátterében. Az Ineos szerint is legalább egy év és több mint 1,8 millió kilométernyi teszt áll az autó és a szériagyártása között. Ez pedig elegendő idő, hogy kiderüljön a Land Rover álláspontja, és az Ineos akár át is szabja a Grenadier néhány részletmegoldását, hogy a szériagyártás megkezdéséig elsimítsa a konfliktusokat.

A formaterven túl egyelőre kevés konkrétumot árultak el a Grenadier-ről. Annyi biztos, hogy a BMW soros hathengeres benzines turbómotorját kapja 8 fokozatú ZF automata váltóval és külön kapcsolható felezővel, a terepjárós felhasználáshoz azonban áthangolják a motort. A merev tengelyes első és hátsó futómű, illetve az alvázas felépítés elsősorban terepjárásra teszi alkalmassá a típust, de a gyáriak szerint épített úton sem lesz kényelmetlen. Ilyen szempontból állítólag a Jeep Wrangler komfortszintjét célozták meg.

Az már ránézésre is sejthető, hogy a Defendernél szélesebb, nagyobb motorral felszerelt modell nem lesz könnyű. A cél állítólag 2,4 tonna menetkész tömeg lenne, ennél az autó most még vagy 80 kilóval nehezebb, de állítólag aktívan dolgoznak a problémán. A karosszéria felépítése egyébként nem követi az ős-Defenderét: a fejlesztők szerint hamar kiderült, hogy a törésteszteken egy nagyrészt alumínium struktúra, amilyet eredetileg elképzeltek, nem válik be, ezért vegyesen alkalmaztak nagy szilárdságú acélt, alumíniumot és műanyagot.

Az igazán érdekes az, hogy az Ineos árban állítólag bőven az új Land Rover Defender alatt kínálná a saját terepjáróját – itt is inkább a Jeep Wrangler árszintjét célozzák. A fejlesztést vezető Dirk Heilmann szerint a cél az, hogy a szériagyártást 2021 végére be tudják indítani, és az időkritikus fejlesztésekkel jól haladnak ahhoz, hogy ezt el is érjék.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.