Az Ineos veheti meg a Daimler francia gyárát

2020.07.07. 13:33

Korábban úgy nézett ki, hogy az Ineos két gyárai is üzemeltet majd a Grenadier gyártására, de az eladásra kínált Smart gyár mindkettőt kiválthatja, viszonylag olcsón.

Az Ineos a Grenadier projekt kezdetétől több szálon is kapcsolódott a Mercedeshez – nem lenne meglepő, ha, ahogy az Autocar írja, átvennék, a Smart gyárat, amelyből elköltöztetik a kisautó-gyártást Kínába. Egyrészt a terepjáró tervezése nagy részben Stuttgartban zajlott, az MBtech nevű cégnél, amelyet korábban a Daimlerből szerveztek ki. Másrészt a Magna-Steyr tervezi a gyártást, ugyanaz a cég, ahol a Mercedes G osztály előállítása is folyik. Így, bár hivatalos kapcsolat nincsen a Diamler AG. és az Ineos között, legalábbis az autófejlesztés területén, a kapcsolatteremtés lehetősége többszörösen is adott.

A korábbi hírek szerint Portugáliában építették volna a Grenadier alvázait, a végszerelés pedig Walesben zajlott volna. Ugyanakkor az Autocar szerint Hambachban mindkét tevékenységet elvégezhetnék, sőt, állítólag külön vonzó, hogy alig kellene költeni az üzem átalakítására, mivel a Mercedes korábban egy SUV típus gyártását tervezte ide telepíteni, és az ehhez szükséges lépések nagy részét már megtették.