Erőteljesebb költségcsökkentést ígér a Mercedes

2020.07.09. 10:49

A cég vezérigazgatója, Ola Kallenius szerint a második negyedév veszteségeit csak további költségcsökkentéssel lehet majd ellensúlyozni.

kalenius

Az eladások az év első felében 19%-kal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban – ez nagyjából 870 ezer autót jelent – még annak ellenére is, hogy a második negyedévben Kínában rekordot döntöttek a Mercedes eladásai. A cégvezető szerint az eladáscsökkenés újabb veszteséges negyedévet hoz, ez pedig újabb megszorításokra kényszeríti a céget.

Kallenius tavaly ősszel már bejelentett egy létszámcsökkentési tervet, amely 10 ezer fő elbocsátásával jár 2022-ig, és elvileg 1,4 milliárd eurót spórol a cégnek, de a legújabb pletykák szerint további tízezer munkahely megszüntetését tervezik a mostani veszteségek miatt. A Daimler, amely jelenleg mintegy 299 ezer főt foglalkoztat, a hírt egyelőre spekulációnak nevezte, azt azonban nem tudni, hogy min spórolhatnának a munkaerő-költségeken kívül olyan nagyságrendű összeget, ami helyrebillentené a cég pénzügyi mérlegét.

A Daimler hivatalosan július 23-án jelenti be a második negyedév eredményeit – nem lenne meglepő, ha ezzel együtt hoznák nyilvánosságra a költségcsökkentési terv következő lépcsőjét.