Hibrid túrakocsit tesztel a BTCC

2020.07.10. 14:13

Egyre több versenysorozatban bukkan fel valamiféle hibrid hajtásrendszer, találkozhattunk ilyesmivel formula-autókban és sportkocsi-prototípusokban is. Az utcai autókra épülő túrakocsik között azonban a BTCC lehet az első, ahol a megoldást bevezetik.

A szabványos hibrid hajtásrendszerbe egy 60 volton működő, durván 40 lóerős villanymotor kerül. Ez a tervek szerint a korábbi ballaszt-rendszert is kiváltja majd: a sikeresebb pilóták autóiba nem többletsúlyokat szerelnek majd, hanem a hibrid hajtás elektromos részének teljesítményét korlátozzák a különbségek csökkentése érdekében.

A tervek szerint a hibrid versenygépek először a 2022-es szezonban állnak majd rajthoz a BTCC-ben, de a hibrid hajtás tesztjeit már most elkezdték. Erre a célra egy Toyota Corollát építettek át, mostantól ebben finomhangolják a rendszert, hogy 2022 tavaszára készen álljon a bevetésre.

A teszteket végző pilóta, Darren Turner kifejezetten lelkes hangon beszélt a megoldásról. „A BTCC ismét vezető szerepet játszhat, úgy érzem, ez (mármint a hibrid hajtás) sokat ad a versenyzéshez. Eddig már többször kipróbáltuk a rendszert pályán is, és már most nagyszerűen működik. Kétségtelenül új dimenziót nyit a versenyzés támadó és védekező aspektusában is.”