VW-alapokra épül a Fisker villanyautója?

2020.07.15. 06:04

Az már korábban is elhangzott, hogy a Fisker más autógyártóktól szerezné be legújabb modelljének alkatrészeit, de most hangzott el először a VW, mint lehetséges beszállító neve.

„A Fisker tárgyalásban van a Volkswagennel, hogy biztosítsa az akkumulátor-beszerzései forrását. Ezzel a világ legnagyobb akkumulátor-beszerzésének előnyeiből részesülhetünk” - írta a cég egy befektetőknek készített prezentációban. Ezen felül azt is említették, hogy felére csökkentik a fejlesztési időt és jelentősen visszafogják a költségeket azzal, hogy a VW szabvány villanyautó-platformját használják.

A Volkswagen tavaly tavasszal külön tanulmányautót készített, csak annak a hangsúlyozására, hogy szívesen megosztják szabványos műszaki alapjaikat kisebb külső gyártókkal. A német óriás időközben a Forddal is megegyezett egy MEB alapú modell kifejlesztéséről, de a Fisker lehet az első olyan külső cég, amely él a lehetőséggel.

Ha minden jól megy, ezzel mindenki nyer: a Fisker gombokért jut a kész technikához, a Volkswagen pedig csökkentheti a költségeit azzal, hogy nagyobb példányszámban gyárthat, mint ha csak a saját igényeit elégítené ki.

Herbert Diess, a VW-csoport vezérigazgatója még 2018-ban beszélt arról, hogy mintegy 50 millió villanyautóhoz elegendő akkumulátor-gyártó kapacitást kötött le a következő évekre – nyilván jelentős kedvezményeket elérve – és úgy néz ki, a Fiskernél is arra számítanak, hogy a VW-n keresztül olcsóbban juthatnak hozzá az akkumulátorokat alkotó cellákhoz.