Tavasz óta először nyílt nemzetközi autószalon

2020.07.16. 14:59

Március közepe óta ez a legelső ilyen típusú rendezvény, amelyet megtartanak. A 41. Bangkok International Motor Show-ra eredetileg márciusban került volna sor, de ezt is elhalasztották: a július 15-ei nyitási időpont már a harmadik volt.

A szervezők hangsúlyozták, hogy bár minden hatósági engedélyük megvan, ezzel együtt is igyekeznek a minimálisra csökkenteni a fertőzésveszélyt. „Ez több, mint egy egyszerű autószalon, itt Thaiföld hírneve a tét. A többi rendezvény szervezői mind minket figyelnek.” - mondta Pranchin Eamumnow, a rendezvényt szervező cég vezérigazgatója.

Bangkokban 25 autógyártó és 22 motorkerékpár-márka típusait lehet élőben látni. A biztonság érdekében a standokon irányítottan haladhatnak át a látogatók: minden kiállítótérnek külön be- és kilépési pontja van, így igyekeznek biztosítani, hogy mindenki megfelelő távolságot tarthasson a többi látogatótól.

Thaiföldön a számok alapján eleve viszonylag enyhén jelentkezett a járvány – mintegy 3200 megbetegedést és 58 halálos áldozatot regisztráltak a közel 70 millió lakosú országban – és mostanra, úgy tűnik, le is csengett: hét hete nem regisztráltak hazai eseteket. Ugyanakkor az ottani autóipart is megviselték a korábbi korlátozások, illetve a nemzetközi autóeladások tavaszi visszaesése – nyilván ez magyarázza, hogy a kockázatok ellenére vállalták egy ilyen tömegrendezvény megtartását.