Megjöttek a konnektoros Jeepek

2020.07.21. 11:05

A Jeep is rátér a legalább részben villanymotoros útra, két éven belül minden modellje kap minimum egy konnektoros hibridet. Az első konnektorosaikat már meg is mutatták, a Renegade és a Compass plug-inek kezdik a sort a 4xe változatokkal.

Külsőre mindössze a két tanksapka, amivel elkülönítették a kínálattól az új plug-ineket. Nálunk a zöld rendszám még nyilván feltűnő lesz rajtuk, ezt leszámítva a Jeepnél nem tettek plusz munkát abba, hogy leválasszák a konnektoros modelleket a típustársakról. Egyáltalában a plug-inek léte a márkától nem tűnik őszintének, alighanem őket is az EU-ban szigorodó kibocsátási normák tolták ebbe az irányba. 

A Compass és a Renegade konnektorosa is ugyanazt a hajtást kapta. Mindkettőbe az 1,3 literes turbós benzines kerül, plusz egy villanymotor. A benzinest 130 és 180 lóerős változatban lehet kérni, a villanymotor pedig fixen 60 lóerőt tud: a leosztásban a Trailhawk és az S változatok kapják a 240 lóerős hajtást, míg a Limited csomagnak jut a 190 lovas. A hátsó ülések alá kerül a 11,4 kWh-s akkucsomag (a csomagtartó mérete így nem változik), amiről tisztán villannyal közel 50 kilométert tudnak elmenni a Jeepek, és képesek csak villanyról 130 km/h-s tempóra is – bár azt nem köszöni meg a hatótáv.

A Jeep megnyugtat mindenkit, hogy a terepjárhatóság marad, plusz acéllemezekkel védik alulról az új elemeket. Az akksi és a villanymotor is jól szigetelt (ezt mondjuk minden hibrid vagy villanyautó tudja), így mindkét konnektoros gázlómélysége minimum 40 centiméter. Sőt, a Compass Trailhawk változatok tudják majd az 50 centit is. Az akksikat 2,3 kW-os töltővel szűk öt óra alatt, míg 7,4 kW-os fali töltővel száz perc alatt lehet teletölteni.

Magyar árak még nincsenek, de az olaszországiak már ismertek. Ott 38 500 euróról (13,5 millió forint) indul a konnektoros Renegade és 44 400 euróról (15,5 millió forint) a Compass plug-in.