Már gyártják Kecskeméten az új konnektoros Mercedeseket

2020.07.22. 13:42

Kedden legurult a kecskeméti gyártósorról az első CLA 250 e Coupe, ezzel pedig a Mercedes magyarországi üzemében rögtön két új modell gyártása indult el. A kupé mellett a CLA 250 e Shooting Brake konnektorosának gyártása is elstartolt. 

Tavaly három alkalom volt Kecskeméten, amikor új modellek gyártásindítását ünnepelhették: az új CLA Coupe-t előbb az új CLA Shooting Brake, majd ősszel mindhárom kecskeméti modell AMG verziói követték. Idén a világjárvány alaposan megbolygatta a kecskeméti Mercedes-gyár életét is, de a héten sikerült elindítani a CLA 250-esek plug-in hibridjeinek gyártását, amik az első hibridek a gyár rövid történelmében. 

A sorozatgyártást egy hosszú felvezetés előzte meg. Egyrészt már több mint egy éve elkészültek Kecskeméten egy erre a célra kialakított csarnokban az első prototípusok, másrészt a hibrid hajtás miatt most a szokottnál is nagyobb előképzésre volt szükség az alkalmazottaknál. Ahogy a Mercedes közleménye írja, a gyártásban résztvevő munkásokat hónapokon keresztül képezték a hibrid modellek esetében alkalmazott egyedi munkafolyamatokra, és a gyártásindulást megelőzően több mint 2000 munkatárs részesült speciális munkavédelmi oktatásban. Emellett újdonság még, hogy a csarnokon belül, azokon a munkaterületeken, ahol a munkatársak dolgoznak az autón, kizárólag elektromos hajtással működnek ezek az autók.  

A konnektoros hibrid CLA-k kapcsán amúgy egy házi újdonság a Mercedesnél, hogy a belső égésű motort is az elektromos hajtásért felelős elektormotor indítja el, melynek teljesítménye 75 kW. Az 1,33 literes négyhengeres motorral együtt ez 160 kW (218 LE) teljesítményt és 450 Nm rendszernyomatékot eredményez, és nem mellékes infó, hogy az újdonságok tisztán elektromos üzemmódban 60-70 kilométert tudnak elmenni tele töltött akkumulátorról. Az új modellek már rendelhetők, de a piaci bevezetésükre még pár hetet várni kell.