A járvány ellenére nyereséges volt a Tesla a második negyedévben

2020.07.27. 06:04

Az elemzők által várt veszteséggel szemben nyereséggel zárta az idei második negyedévet a Tesla. 

Download.aspx

A június végén zárult három hónapban a Tesla adózott eredménye 104 millió dollár, részvényenként 50 cent lett az egy évvel korábbi 408 millió dollár és 2,31 dollár egy részvényre jutó veszteség után. A szakértők által inkább figyelemmel követett egyszeri tételek nélkül számolt részvényarányos eredmény 2,18 dollár lett a tavalyi második negyedévi 1,12 dollár veszteséget követően.

A Tesla negyedéves bevétele 5 százalékkal, 6,04 milliárd dollárra csökkent a második negyedévben az egy évvel korábbi 6,4 milliárd dollárról. Elemzők a negyedévre 2 cent részvényarányos veszteségre és 5,15 milliárd dollár bevételre számítottak.

A Tesla 90 ezer 650 autót szállított le a negyedévben, ez 2,5 százalékkal több az első negyedévi 88 ezer 400-nál, de 4,8 százalékkal kevesebb a tavalyi második negyedévinél, ami betudható a járványnak.

A Tesla nem vállalkozott arra, hogy előrejelzést adjon a második fél évre arra hivatkozva, hogy nehéz megjósolni, miként alakul a fogyasztói hangulat, ugyanakkor fenntartotta azt a korábbi célkitűzését, hogy tavalyhoz képest az idén 36 százalékkal több, mintegy 500 ezer autót szállít le.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.