A Mercedes belsőtér-forradalomról beszél

2020.08.13. 10:37

A belső térről készült újabb képek alapján jól látszik, hogy a tervezők minden régi megoldástól megszabadultak: az előző S osztály dupla kijelzős műszerfala helyett a Tesláéra emlékeztető, a teljes középkonzolt helyettesítő érintőképernyő a műszerfal domináns eleme.

Hagyományos gombokból épp ezért igazán kevés maradt, és azok nagy része is a kormányon és az ajtókon kapott helyet. A kezelőszervek nagy részét azonban a középső kijelző helyettesíti, úgy tűnik, olyan, gyakran használt funkciók is innen irányíthatók, mint a fűtés és a szellőzés.

A gyáriak külön hangsúlyozták, hogy a hátsó utasok is hozzáférhetnek minden lényeges beállításhoz, hiszen az S osztály domináns piacain, Kínában és Észak-Amerikában a legtöbb ilyen autó tulajdonosa hátul foglal helyet. a vezetést pedig sofőrre bízza. Ennek kapcsán fejlesztettek a fedélzeti rendszer biztonságán is: egyes funkciók használatát biometrikus azonosításhoz vagy PIN-kód ismeretéhez kötik.

Az autó rendszere összesen hét profilt kezel majd, ezek egyebek közt raktározzák az profilhoz tartozó személy összes beállítását. A profilokat egy QR-kód beolvastatásával lehet majd aktiválni beszálláskor.

További hasznosnak tűnő fejlesztés a kiszállási figyelmeztető funkció: ez akkor lép működésbe, ha az egyik ajtót nyitni kezdik, és a hangulatvilágítás vörös fényű villogtatásával jelzi, ha eközben közeledő járművet észlel, amivel súlyos balesetek előzhetők meg.

A forradalmi kifejezés, amit a gyáriak használnak, talán túlzó az új S osztály belső tere kapcsán. Az viszont látszik, hogy nagyon igyekeztek elérni azt a szintet, amit az okostelefonhoz és okos otthonokhoz szokott célközönség elvárhat egy korszerű luxusautótól.