Ilyen vaddisznó lesz a BMW M3 Touring?

2020.08.17. 16:09

A múlt héten jelezte a BMW M részlege, hogy a cég története során először lesz kombi – pontosabban a BMW nevezéktana szerint Touring – M3-as változat. Az autó farát meg is mutatták, szemből viszont még nem láthattuk a csodát.

pimpp.png

Ugyanakkor nem kell nagy képzelőerő hozzá, hogy összerakjuk: erre is az új 4-es kupé szándékosan megosztónak tervezett giga-orrlyukai kerülnek hűtőmaszk gyanánt. András pedig, aki már segített egyszer BMW fronton, és rajzolt nekünk hagyományos orrú 4-est, most is bevetette a tudományát, és ezúttal azt jeleníti meg a 3-as Touring és a 4-es frontkiképzése alapján, amilyen az M3 Touring lehet.

Nehéz megmondani, hogy valaha beleszürkül-e az utcaképbe a sportos BMW-k új arca, ahogy az is megjósolhatatlan egyelőre, hogy egyáltalán megveszik-e. Most azonban még ott tartunk, hogy el lehet huzakodni rajta, hogy szükség volt-e a giga-vesékre, vagy sem, és ez a kép nagyszerűen megfelel e vita megújítására.