Letilthatná a német Mercedes forgalmazást a Nokia

2020.08.19. 10:12

Nehezen átlátható jogi csatározás folyik Németországban a Mercedes anyavállalata, a Daimler AG, és a Nokia Technologies között, amelynek első csatáját a finnek nyerték, legalábbis látszólag.

mbux working

A mannheimi bíróságon született ítélet szerint a Nokia Technologies egyes mobil-technológiák licenc nélküli használata miatt letilthatja a Mercedes jogsértő autóinak forgalmazását Németországban, ami lényegében a teljes személyautó-választékot jelentené. A csavar a dologban az, hogy a finn cégnek emiatt 7 milliárd eurót kellene letétbe helyeznie arra az esetre, ha a másodfokú bíróság nem hagyja jóvá az ítéletet.

Természetesen a Nokia Technologies-nek – amely mára lényegében csak a szabadalmai és a márkaneve licencelésével foglalkozik, és nem azonos a márkajelzést használó telefongyártóval – nem a Mercedes eladások megbénítása a célja, hanem az, hogy a Daimler fizesse meg az autónként járó licencdíjat, nyilván visszamenőleg is. Ugyanakkor a Daimler sokallja a finnek követelését, és úgy véli, a Nokiának egyébként is a beszállítókkal kellene egyezkednie.

A két vállalatnak egyébként nem ez az egyetlen pere: a mannheimivel párhuzamosan Münchenben és Düsselsdorfban is folynak ügyek, köztük olyan is, amelyben a Daimler vitatja a Nokia jogait a kérdéses szabadalmakhoz.