Nem készül több nyitott Mini?

2020.08.24. 09:35

Az Automotive News beszállítói forrásokra hivatkozva azt írja, a Mini gyártási programjában a következő generációváltás után már nem szerepel a vászontetős Convertible változat.

minicab

Ez annyit jelent, hogy 2024 februárja után már nem készül több ebből a Mini változatból. Az ok a csökkenő érdeklődés: tavaly világszerte valamivel több, mint 30 ezer példány talált gazdára, ami 14%-kal kevesebb, mint a 2016-os eredmény.

Szakértők szerint a Convertible gyártása, amely jelenleg a hollandiai Bornban folyik, ahhoz éppen eléggé eltér a zárt változatétól, hogy jelentős többlet-költséget hozzon a BMW-nek, ami már a jelenlegi eladások mellett sem térül meg feltétlenül, az érdeklődés csökkenése pedig folyamatosnak látszik.

A Mini a márka korszerűsítése óta egyébként szinte folyamatos növekedést produkált, ami csak az elmúlt három évben torpant meg egy kissé. A 2017-es rekordévben 372 ezer autót adott el a márka. Ugyanakkor úgy tűnik, akad néhány típus, amelynek a létjogosultsága megkérdőjelezhető: a Convertible mellett ilyen a Clubman kombi, amelyből szintén 30 ezer példánynál kevesebb fogy éves szinten.