Gyári vázlatokon a Volkswagen ID.4

2020.08.28. 09:46

Az ID.3-asnál egyetlen fontosabb elektromos típusa van a Volkswagennek, és az az ID.4. Ez az első MEB platformra épülő autó, amelyet világszerte forgalmaznak majd: Európa mellett Kínában és az Egyesült Államokban is kapható lesz, épp ezért kulcsfontosságú, hogy jól fogadják.

Talán ezért is igyekeznek igazán alaposan előkészíteni a bemutatását, hogy senkit ne érjen meglepetésként, sem az autó formája, sem a képességei. Ezúttal például egészen fényképszerű rajzokat mutattak az autóról, amelyek nem csak a részleteket mutatják, de az arányaik sem tűnnek eltorzítottnak. Látszik, hogy igyekeztek kellemes, de felismerhető formákat kialakítani: az ID.4 sokkal kevésbé hat egybeszabottnak, mint az ID.3: határozott, bár rövid orra van, az oldallemezek domborításai pedig kifejezetten érdekesre sikerültek.

Egy ilyen forma persze nem feltétlenül a legjobb aerodinamikai szempontból. A 0,28-as légellenállási tényező ugyan nem rossz, de azért kiemelkedőnek sem neveznénk – ennek fényében az is meglepetés, hogy ez az egyik első hivatalos adat, amit az autóról közölnek. Emellett azt is megemlíti a VW, hogy az először megjelenő, hátsókerék-hajtású ID.4-es esetében mekkora elektromos hatótávra számíthatunk: több mint 500 km-t említenek WLTP szabvány szerint, ami még akkor is igen jól használható járművet ígér, ha ez a valóságban inkább csak 450 km körüli értékeket jelenthet.

Érdekes módon még mindig nem tudni, hogy mikorra tervezik a bemutatót, az viszont biztos, hogy szeptember 1-én érkezik a testvérmodell, a Skoda Enyaq iV – ennek fényében valószínű, hogy már az ID.4 premierje sincsen nagyon messze.