A maszkeladás miatt lett nyereséges a BYD az első fél évben

2020.08.30. 08:56

Kína egyik vezető elektromosautó-gyártója, a Magyarországon is jelen lévő BYD nyereséges első fél évet zárt annak köszönhetően, hogy miközben járműeladása csökkent, felfuttatta a maszkgyártást, amiben a cég saját adatai szerint világelső.

bkj

A cég adózott nyeresége az első hat hónapban 241,80 millió dollár volt, 14,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A BYD ugyan nem közölt adatokat arról, hogy mennyi maszkot gyártott, de állítása szerint a legtöbbet a világon. Májusban a cég azt közölte, hogy napi 50 millió maszk gyártására képes. Hogy ezek valóban hozzák-e azt a védelmi szintet, amit ígérnek, nem tudni. Az elmúlt hónapokban több nagyobb botrány volt Európában amiatt, hogy Kínából az ígértnél rosszabb minőségű maszkok érkeztek, de a BYD maszkjai nem voltak nevesítve. 

A kínai vállalat a június végével záródott hat hónapban 60 ezer 677 elektromos és hibrid autót (NEV) adott el, 58 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A cég ezen felül csaknem 98 ezer benzines autót is eladott, ami viszont 19 százalék növekedés a tavalyi első hat hónappal összevetve.

A BYD bevétele 2,7 százalékkal, 60,5 milliárd jüanra (1 jüan=43,52 forint) csökkent az első fél évben.

A kínai cég azzal számol, hogy az első kilenchavi profitja 78-91 százalékkal nő, részben annak a hatására, hogy növelni tudja az elektromos autók eladását.

A BYD Komáromban üzemelteti legnagyobb elektromos buszgyárát Európában.