Lewis Hamilton csapatot indít az Extreme E sorozatban

2020.09.08. 12:39

Az Extreme E elvben jövőre indul, de eddig elsősorban olyan csapatok jelezték a részvételi szándékukat, amelyek mögött nagy, tőkeerős vállalatokat lehet sejteni. Azt egyelőre nem tudni, hogy Hamilton, illetve X44 nevű csapata honnan kapja az alapításhoz szükséges tőkét, de a bajnok szerint ez is egy nagyszerű alkalom arra, hogy jót tegyen.

x44

„Jó lesz más szerepet vállalni a csapaton belül, mint a pilótáét... A legvonzóbb az egészben mégis az, hogy az Extreme E nem csak a legnagyobb környezeti problémákra hívja fel a figyelmet, de arra is lehetőségünk lesz a helyi jótékonysági szervezetekkel együtt, hogy ezeket enyhítsük.” - mondta Hamilton. Az F1 eddigi legsikeresebb pilótája arra utalt, hogy a szervezők olyan, távoli és kevéssé ismert helyekre viszik az Extreme E sorozatot, ahol komoly környezeti károkra hívhatják fel a figyelmet.

Eddig a Techcheetah, az Abt, a HWA, az Andretti és a Chip Ganassi csapatok jelezték részvételi szándékukat. Az első négy csapat neve ismerős lehet a Formula E-ből is a Peugeot csoport, a Volkswagen-csoport, a Mercedes és a BMW ottani partnereiként, azaz ezek a nagy gyártók biztosan nem szeretnének lemaradni az Extreme E indulásáról.