Még több műanyagot kap az Ecosport

2020.10.05. 17:35

Az Ecosport 2014 óta része a Ford kínálatnak, de a 2017-es frissítés óta találtak igazán magukra az eladások: 2018-ban 110 ezer, 2019-ben 120 ezer fogyott a magas modellből.

esactive

Az általános SUV-divat időközben a teljes Ford modellpalettán eluralkodott: az olyan típusokból is készül körbeműanyagozott, nagykerekű Active kivitel, amelyek korábban egyértelműen személyautóként voltak népszerűek, így a Focus és a Fiesta is kapható ilyen formában. És úgy tűnik, most odáig is eljutottunk, hogy a terepjáró-fazonú Ecosportot is érdemesnek láthat a Ford még egy kicsit terepjárósabbá tenni.

Ugyan mindössze a új Ecosport Active egyik sarkát mutatták meg, a lényeg ezen is jól látszik: kétujjnyi sárvédőperem-műanyag helyett tenyérnyi kerül rá, ami az Ecosport arányait ismerve csak jót tehet az összhatásnak. Hamarosan az is kiderül, hogy mennyivel sikerül így bizalomgerjesztőbbé tenni a Ford kis SUV-ját, amelyet a Puma láthatóan nem küldött nyugdíjba, ahogy sokan várták: a premierre is sor kerül napokon belül.