Az MX-30 hozza vissza a Wankelt a Mazdához

2020.10.09. 06:14

Ha van a Mazda villanyautójának, az MX-30-asnak hibája, az az alacsony hatótáv, így a kezdetektől jelen van a pletyka, amely valamiféle hatótávnövelő megoldásról szól. Azonban most először beszélt a cég vezetője nyíltan az erre vonatkozó tervekről.

Akira Marumoto, a Mazda vezérigazgatója az MX-30 enyhe hibrid változatának japán bemutatója kapcsán beszélt arról, hogy az akkumulátoros változatot, amely jelen állapotában egy töltéssel 209 km megtételére alkalmas, gyártják majd Wankel rendszerű hatótávnövelő motorral is. A közúti tesztelés állítólag már jövőre megkezdődik, és Japánban a forgalmazást 2022-ben tervezik elindítani.

Az ötlet azért különös, mert bár a Wankel a teljesítményéhez mérten kis méreténél és sima járásánál fogva tényleg alkalmas lehet hatótávnövelő motornak, viszonylag magas benzin- és olajfogyasztása jelentősen ronthatja az autó károsanyag- és szén-dioxid-kibocsátási paramétereit. Éppen ezért nem is túl valószínű, hogy Európában egyáltalán megpróbálkoznának a hatótávnövelős változattal, máshol pedig be sem mutatták a típust, így lehetséges, hogy az új Wankel-Mazda japán belpiacos különlegesség marad.

Az ötlet maga egyébként nem teljesen új: az Audi az R8 E-tron korai prototípusaiban tesztelte az AVL által fejlesztett Wankel-hatótávnövelőt, de erről a megoldásról később – állítólag elsősorban a hangja miatt – lemondtak.