Elég prémium a következő Acura?

2020.10.11. 07:13

Korábban pár androidos kép keretében már kiszivárgott az Acura két újdonsága, az TLX és az MDX, ám azok a képek csak az autók külsejét fedték fel. Amikor leleplezték az TLX-et, a Honda amerikai leányának sportos szedánját, kiderült, hogy a képeken valóban a később debütáló autók láthatók, így joggal feltételezhetjük, hogy a jövő évre időzített SUV sem tér majd el különösebben akár az akkori digitális grafikáktól, akár a most közzétett, művészi vázlattól: három üléssornyi test és az új, sportos Acura-arc, ami forradamat nem jelent ugyan, de az előző generáció felerősített élei koherens egésszé állnak össze.

Az autó belsejéről már gyártásra érett állapotot tükröző képeket és videót közöltek. Az új crossoverben mutatkozik be az Acura első, teljesen digitális óracsoportja, ami két konfigurációban tudja majd megjeleníteni a szükséges információkat, emellett elérhető lesz az a 25-hangszórós ELS Studio 3D prémium audio rendszer is, amit a külföldi sajtó az TLX legnagyobb erényének énekelt meg.

A rokonság egyértelmű a nemrég leleplezett TLX műszerfalával, ám annál valamelyest lágyabban fogott a tervezők tolla, és szerencsére sikerült kellő távolságot tartani a két dizájn között ahhoz, hogy elkerüljék a BMW-kben is tapasztalható túlzott egyendizájn vádját. Az autót jövő héten leplezik le, addig érjük be a divatos, nyolcvanas éveket idéző, lila-kék atmoszférában vibráló képekkel.