Leállították az új Bugatti fejlesztését

2020.10.11. 10:05

Köztudott, hogy nagy most a bizonytalanság a Bugatti körül, és ennek az instabilitásnak egy szemléletes jele, hogy VW csoport tulajdonában álló francia gyártó befagyasztotta következő autója fejlesztését.

ihv

Hangos pletykák szólnak róla, hogy a VW valamiféle drasztikus átszervezésre készül rétegmárkái, a Bugatti, a Lamborghini és a Ducati kapcsán. Még az sem kizárt, hogy a Bugatti végül a horvát Rimac tulajdonában köt ki, de akármilyen folyamatok is menjenek a háttérben, az már nem titok, hogy leállították a Chiron utódának fejlesztését.

A márka elnöke, Stephan Winkelman nyilatkozott a Bloombergnek a napokban, ahol elmondta, leállították a következő autójuk fejlesztését és egyelőre nem tudja megmondani, mikor merre mennek tovább a dolgaik. A járvány aligha lehet indok a felfordulásra, a Bugattinál ugyanis közel állnak hozzá, hogy rekordévet zárjanak 2020-ban. Alighanem a Rimac-féle szál miatt kell újragondolniuk alapvető irányokat, ha ugyanis összejönne valamiféle egyesülés, akkor alighanem a horvátok elektromos hajtásához kéne tervezni a Chiron utódát.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.