Semmi esélye nem volt a sínen ragadt kamionnak

2020.10.13. 11:30

Láthattuk már itthon is, hogy vannak akik egyáltalán nem veszik komolyan a vasúti átjáróknál lévő jelzéseket, mindegy, hogy sorompóról vagy csak egyszerű tábláról beszélünk. Pedig a vonatok nem tudnak csak úgy megállni, még akkor sem, ha a mozdonyvezető idejében észleli az előtte lévő akadályt, és megkezdi a vészfékezést. Egy múlt héten történt indianai vasúti balesetnél szándékos szabályszegésről nincs szó, azonban félelmetes példával szolgál, mennyire veszélyes, könyörtelen és kivédhetetlen egy ilyen ütközés.

Az előzményekről nem sokat tudni, csak azt, hogy a nyerges sofőrje képtelen volt átjutni a síneken, egyszerűen megakadt. Ezután elhagyta a fülkét, és a közelben dolgozó pályamunkásoktól kért segítséget, de sehogy nem tudták megmozdítani a több tonnás kamiont. Az útfelújítás miatt ráadásul jelentős forgalom keletkezett, így jó pár szemtanúja volt az óriási erejű ütközésnek.

Szerencsére a mozdonyvezető megúszta könnyebb sérülésekkel az ütközést, a nyerges sofőrje, illetve a munkások pedig már nem voltak a közelben a baleset bekövetkeztekor. Itt puszta szerencsétlenségről van szó, de az látszik, hogy mennyire veszélyes egy ilyen baleset, és az autóban - vagy akár kamionban - ülőknek mennyire a nullához konvergál a túlélési esélye.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.