Hatszázmilliós versenyautóval indít új karriert a Vanwall

2020.10.19. 13:38

A Vanwall volt az első brit versenygép, amivel meg tudták verni a Ferrarit 1958-ban, és egy brit befektető most az azóta szunnyadó név feltámasztásán fáradozik. Első lépésként készítenek hat tökéletes utánzatot az eredeti versenyautókról, ezeknek keresnek vásárlót egy-egy kisebb vagyonért.

Nehéz megmondani, hogy a valódi legenda, vagy az elfeledett régiség-e a megfelelő kifejezés a Vanwall versenyautó-márkára – egy kicsit talán ez is, az is. A név egészen rövid ideig szerepelt a leggyorsabb Formula-1-es márkák között: Tony Vandervell apró F1-es csapatának saját versenyautóját 1954-ben kezdték fejleszteni, de a konstrukció csak 1957-re lett elég gyors néhány győzelemhez, 1958-ban versenyben volt a bajnoki címért, de 1959-ben már háttérbe szorult a középmotoros Cooperekkel szemben.

A márkanevet a brit Iain Sanderson vásárolta meg a Mahlétől még 2012-ben, de csak most jutott odáig, hogy kezdjen vele valamit. Első körben egy klasszikus versenyautók felújításával és újjáépítésével foglalkozó specialistát keresett meg azzal, hogy építsen a számára tökéletes másolatokat a legendás 1958-as versenyautóról, amellyel először nyert márkavilágbajnoki címet brit csapat. A Hall & Hall hat ilyen hibátlan másolatot épít a Donnoington Collection birtokában levő eredeti autók alapján, korhű gyártási eljárásokkal, nagyrészt kézi munkával. Az első autó állítólag 18 hónap múlva készülhet el, aztán lassan a többi, de itt már egyetlen autón is szép haszon fogható, hiszen az áruk 1,65 millió font, azaz bő 665 millió forint lesz.

Sanderson azt mondja, a tervei közt ennél sokkal több szerepel: utcai sportkocsit is gyártana Vanwall néven. Ugyanakkor úgy véli, először fel kell mérni, hogy 62 évvel a márka egyetlen igazán eredményes versenyszezonja után mennyire működhet még a márkanév.

A befektető 2008 elején már bemutatott egy elektromos hajtású sportkocsit, a Lightning GT-t, de abból, alighanem a hónapokkal később érkező amerikai bank-összeomlás, és az ezt követő gazdasági válság miatt csupán egyetlen prototípus készül. Nem lenne meglepő, ha ezeket a terveket próbálná meg felfrissíteni, immár Vanwall márkanéven.