A VW villanyautó-paradicsomot csinálhat egy görög szigetből

2020.11.05. 11:44

Az apró görög szigeten, Astypaleán jelenleg mintegy 1300-an élnek, nagyrészt turizmusból. A szigeten a közlekedést bérelhető járművekkel, illetve két autóbusszal oldották meg. Ezeket váltja le a Volkswagen csoport járműmegosztó hálózata, amely csak elektromos közlekedési eszközöket kínál.

A török partoktól nem messze fekvő égei-tengeri szigeten részben autókkal – első körben a VW ID.3 és ID.4 elektromos típusaival – részben Seat villanyrobogókkal, illetve elektromos kerékpárokkal oldanák meg a közlekedést. Ennek érdekében a VW csoport mintegy ezer járművet biztosít majd, de emellett mintegy 230 töltőpontból álló elektromos járműtöltő hálózatot is telepítenek. A magánautók cseréjét a görög kormány 12 ezer eurós állami támogatással, a VW pedig jelentős kedvezményekkel igyekszik elősegíteni.

A cél egyfajta károsanyag-kibocsátás nélküli mintakörnyezet kialakítása, és mivel Astypaleán évi 70 ezer turista fordul meg egy jobb, járványmentes évben, ezt minden érintett fél jó lehetőségnek látja. A VW számára nyilván igen vonzó, hogy a környezettudatos közlekedéssel azonosíthatja magát, még ha csak egy ilyen zárt közegben is, a görög kormányzat pedig a turizmus élénkülésére számít a projekt kapcsán.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.