Az Ecosportnak tényleg jól áll a műanyag

2020.11.06. 15:51

Amióta Európában is megjelent az Ecosport, sokan kritizálták a formája miatt. A 2017-es nagy ráncfelvarrás sokat segített, legalábbis az eladások ezt mutatják, és az új Active kivitel egy újabb lépés lehet a népszerűség növelése felé.

A három éve bevezetett frissítés ugyan javított az orr kialakításán, profilból azonban még mindig különösen hatott a nagy oldalsó felülethez mérten kis kerekek. Ezen segít valamelyest, hogy a most bemutatkozó Active kivitelen a sárvédőívek és a küszöbök tenyérnyi fényezetlen műanyag burkolatot kaptak. Ez pedig, optikailag szinte összeolvadva a kerekekkel, látszatra változtat az arányokon.

Valós különbséget persze nem okoz, de az autó fellépésén igen, és ez gyakorta döntő indok a vásárlásnál. A műanyag elemeknek talán annyi gyakorlati haszna lehet, hogy a kis, parkoláskor előforduló koccanásokat, meghúzásokat talán kevesebb külsérelmi nyommal viselik.

A műanyag elemek mellett csupán néhány Active felirat jelent eltérést a többi Ecosport változathoz képest. A típus továbbra is a jól ismert 100, 125 és 140 lóerős ezres háromhengeres benzines, illetve 120 lóerős 1,5 literes négyhengeres dízelmotorokkal lesz elérhető, fronthajtással és hatsebességes kézi váltóval.