Frissül a Land Rover Discovery

2020.11.10. 13:41

Lassan nem marad olyan típus a Land Rover kínálatában, amelyhez az idén ne nyúltak volna. A Discoveryn nem igazán látszik az átalakítás, pedig számos részlet változik.

A külső formaterv változása a legkevésbé feltűnő: bár az autó orrán és farán is kicserélnek minden elemet, ezt úgy sikerült végrehajtani, hogy az autó karakterébe alig szólnak bele a módosítások. A fényszórók például vaskosabb, és egyrészes LED-sávot kaptak, az első lökhárítók két oldalsó légbeömlőit pedig három-három nagy lamellával osztották fel, ezek azonban olyan eltérések, amelyekre a típust kevésbé ismerők biztosan nem figyelnének fel. Még a furán aszimmetrikus farrész is megmaradt, pedig az elég sok kritikát kapott a bemutató idején.

Minden szempontból lényegesebbnek tűnnek a belső változtatások. Itt is felbukkan például, méghozzá nagyobb érintőképernyővel, a távoli frissítést kínáló, Apple Carplay és Android Auto kompatibilis Pivi Pro fedélzeti rendszer, ami egyértelműen befolyásolja a használhatóságot, ahogy az új kormánykerék is, amelyre rezgéses visszajelzést adó gombok kerülnek.

A motorválasztékot is csaknem teljesen lecserélik. A kétliteres, 300 lóerős turbómotorral gyártott P300 lesz a belépőmodell, a korábbi V6-os motort azonban háromliteres soros hathengeres váltja, 48 voltos enyhe hibrid rendszerben, 360 lóerő teljesítménnyel, ez kerül a P360 változatba. Emellett kétféle dízel sorhatost kínálnak, szintén enyhe hibrid hajtásláncban: a D250-est és a D300-ast, a típusjelzés itt is a lóerőben mért teljesítménnyel egyezik meg.

A jelenlegi Discoveryt 2017-ben mutatták be, és messze nem tartozik a nevet viselő legsikeresebb modellek közé. Tavaly a típus története során először az európai eladások a tízezret sem érték el – alighanem azt várják, hogy az új változat révén javíthatnak a helyzeten.