Villanyautósabb formát kap a Hyundai Kona Electric

2020.11.11. 13:43

A Kona elektromos változatán eddig is csak a formai összhang kedvéért hagytak meg egy jelképes utalást a benzines kifejezetten feltűnő hűtőmaszkjára, most azonban ez is eltűnik.

A magányos Hyundai jelvény alatt a továbbiakban Tesla mintára összefüggő burkolat jelzi, hogy a motorháztető alatt nem hagyományos, belsőégésű motor rejtőzik. Ez persze nem jelenti, hogy itt nincs hűtőnyílás – az elektromos hajtás is igényel hűtést, ha nem is annyit, mint egy hagyományos benzin- vagy dízelmotor, így alul azért akad néhány légbeömlő – de ez a kialakítás talán a legegyszerűbb módja annak, hogy a formatervvel is kiemeljék a különbséget a kétféle hajtású változat közt.

A további változtatások kevésbé feltűnőek, bár hátul is lecserélték a lökhárítót, és a lámpák mintázatán is változtattak egy keveset. Belül a fedélzeti rendszer nagyobb érintőképernyője – 8 helyett 10,25 hüvelykes – és a fűthető hátsó ülések jelentenek érdemi változást.

Úgy néz ki, a hajtásokon ezúttal nem változtatnak: marad a 39,2 kWh-s akkumulátor a 136 lóerős motorral, illetve a 64 kWh-s akkumulátor a 204 lóerőssel párban.

A benövesztett szájú Kona Electric, amelyet a Hyundai Csehországban is gyárt, Európában jövő januártól lesz elérhető. Azt egyelőre nem tudni, hogy az új külső jár-e árváltozással.