Bemutatták a legnagyobb luxus-Mercedest

2020.11.19. 17:29

Még nem éri el a Maybach márkanéven forgalmazott luxusmodellek méreteit, de az új Mercedes S osztály Maybach jelvényes változata a maga 5,47 méterével így is a leghosszabb az összes aktuális Mercedes közül.

Ez a modell természetesen a kompromisszummentes fényűzésről szól, és ezt nem csak a 18 centis nyújtás, és a vele járó 3,4 méteres tengelytáv szolgálja. Már az olyan részletek is jelzik ezt, mint a két árnyalatú fényezés – a képeken látható bordó-arany kombináció csak egy a lehetséges kombinációk közül. Itt is vannak persze részletek, amelyek túlzónak tűnhetnek – a telibe krómozott alsó légbeömlő-rács ilyen – úgy néz ki, most már tényleg elsősorban a kínai ízlésnek terveznek a Mercedesnél is.

Az S osztály csúcsváltozata egyelőre háromféle hajtással lesz kapható. Az S580-ba a már jól ismert kompakt négyliteres V8-as 500 lóerős változatát építik 48 voltos enyhe hibrid rendszerben, az S650-be pedig az utolsó Mercedes V12-es kerül, 621 lóerővel. Állítólag lesz egy konnektoros hibrid változat is, háromliteres soros hathengeres benzinmotorral és valamivel 500 lóerő feletti összteljesítménnyel.

Természetesen az S osztálynak ebben a változatában az alapfelszereltség része lesz a légrugós futómű az útfelület-letapogatásos E-Active body rendszerrel, ami tényleg tökéletes kényelmet ígér, az opciós listán pedig olyan megoldások is szerepelnek majd, mint az összkerék-kormányzás. A kényelmi felszereltség is teljes, mindent tartalmaz az olyan régi slágerektől kezdve, mint a motoros hátsó ajtók vagy a masszázsülések, egészen az olyan újdonságokig, mint a hátsó utasok számára gesztusvezérlést biztosító, tetőbe épített lézeres letapogatás.

Úgy tűnik, a Mercedes S osztályt is ellátják az eddigieknél komolyabb, 3-as szintű önvezető rendszerrel, amelyre már nem kell folyamatosan odafigyelni, bár ennek az aktiválása csak egyes országokban várható, ahol az ilyen megoldások jogszerűen használhatók. Állítólag a jövő év második felében már több piacon várható, hogy megszületik a megfelelő szabályozás.

A Mercedes-Maybach S osztály piaci bevezetése a jövő év közepére várható, addig valószínűleg a ma még ismeretlen részletekre is fény derül – többek közt a legfényűzőbb Mercedes árára is.