Byd D1: elektromos autó bérsofőröknek

2020.11.19. 13:14

A Byd D1 érdekes célszerszám, amelyet kifejezetten arra terveztek, hogy a Didi appon keresztül megrendelhető bérsofőrök hatékony és környezetbarát járműve legyen. Így leginkább talán az eleve taxinak tervezett járművekhez lehetne hasonlítani, bár ez az első eset, hogy egy gyártó telefonról rendelhető bérautó-szolgáltatónak tervez.

A D1 ötajtós, egyterű-forma jármű, viszonylag kevéssé jellegzetes formatervvel, viszont akad rajta néhány szokatlan megoldás. Ilyen például, hogy a jobb hátsó ajtó – és csak az – a hagyományos, zsanéros megoldás helyett tolóajtó, ami a szűk helyeken történő beszállást segíti, jellemzően a járda felőli oldalon.

Belül az első ülések hátuljára rögzített tabletek jelentik az újdonságot: ezeken elérhető az autó navigációs rendszere, így viszonylag egyszerűen megadható az úticél, akár a pontos útvonal megadásával, anélkül, hogy hosszasan kellene instruálni a sofőrt.

Elöl kifejezetten egyszerűre vették a kezelőfelületet: láthatóan úgy rendezték el a gombokat és kapcsolókat, hogy azok nagy része kézre essen a kormányon, vagy a középkonzolon. Ezen felül egy egész apró kijelző szolgál műszeregységként a műszerfal kormány mögötti részén, és egy nagyobb érintőképernyőn fut a navigáció középen. Állítólag arra is figyeltek, hogy a D1 kifejezetten kényelmes legyen a sofőr számára, hiszen sokan az egész napjukat a volán mögött töltik.

A D1 műszaki megoldásairól annyit árultak el, hogy egy 100 kW, azaz 136 lóerő teljesítményű villanymotor hajtja, Li-ion akkucsomagja pedig legfeljebb 416 km megtételét teszi lehetővé. Az autó 2-es szintű önvezetésre is képes, ami fejlett vezetéstámogatást jelent, sávtartó és távolságtartó funkciókkal és automata vészfékkel. Emellett az autó sofőrfigyelő rendszerrel is rendelkezik, amely jelzi, ha a vezető nem figyel eléggé a közlekedésre.

A Byd a D1-et a Didivel közösen fejlesztette ki, és csak regisztrált Didi sofőröknek kínálja majd, ez azonban még mindig nagyon nagy üzlet lehet, hiszen a cégnek mintegy 11 millió sofőr dolgozik csak Kínában.