Kiderült, mi lesz az új McLaren neve

2020.11.24. 06:04

Egyszerű, könnyen kimondható és megjegyezhető nevet találtak a McLaren következő modelljének, amely nem csak elnevezésében hoz újdonságot.

artura

Artura – ezt a nevet kapja a sportkocsi, amely a gyáriak szerint tényleg minden részletében új. Nem csak a hibrid hajtáslánc az, amely az eddig használt V8-as turbómotor helyett egy könnyebb V6-os köré épül majd, de a McLaren igazgatója szerint a vázszerkezet, illetve a belső és a külső formák is gyökeresen megváltoznak.

Egyelőre csak néhány részinformációt osztottak meg az új típusról, de azt már tudjuk, hogy a hajtás összteljesítménye 600 lóerő lesz, és a konnektoros hibrid hajtás révén a típus csak elektromos hajtással is használható lesz, úgy 30 kilométert tehet majd meg teljesen feltöltött akkumulátorral.

A gyártás beindítását 2021 első felére ígéri a Mclaren, de a bemutató sokkal közelebb lehet, nem lepődnénk meg rajta, ha még az idén megtartanák.