Rikító neonszínekkel próbálkozik a Rolls-Royce

2020.11.26. 09:16

A Neon Nights sorozat érdekes próbálkozás, azt jelzi, hogy a Rolls-Royce-nál szépen lassan minden gátlás lehullik a döntéshozókról, ha újabb vásárlók bevonzása a cél.

Eredetileg Észak-Amerikába szánták a háromféle feltűnő árnyalatot, de végül úgy döntöttek, a feltűnő zöld, vörös és kék modelleket bárhol meg lehet majd venni, igaz, egyelőre csupán négy-négy autót gyártanak ilyen fényezéssel. A Wraith kupé kapja a legfeltűnőbb árnyalatot, egy jellegzetes, kukásmellény-zöldet, amely belül csak néhány kisebb dekorációs elemen jelenik meg, viszont az autó külsejét telibe fényezik vele.

Hasonlóképp egyedi árnyalatot kevertek a Dawn kupéhoz, amely egy Hawaiin honos fa virágának élénk vörös színét kapja, míg a Cullinan szintén nagyon feltűnő kékje állítólag egy egzotikus amerikai pillangó szárnyáról származik. Az összes neonszínű Rolls-Royce hasonló, sötétszürke alapszínű belsőt kap, így elég erős a kontraszt a belső térben a feltűnő betétekkel.

Azt egyelőre nem tudni, hogy terveznek-e folytatást – ez valószínűleg attól függ, hogy mekkora lesz az érdeklődés – de a Rolls-Royce egyébként is teljesít egyedi igényeket némi felárért, így az az érzésünk, akár egy Phantomot is letüsszentenek világító sárgára, ez tényleg csak szándék és pénztárca kérdése.