2,5 milliárdért bárki viheti ezt a dimbes-dombos versenypályát

2020.12.17. 13:41

Aki szeretne egy mindentől távol eső, hosszban, kanyarszámban és vonalvezetésben is nagypályás, tizenkét garázsos versenypályát, annak most szerencséje van, Oregonban ugyanis eladó egy. 8,5 millió dollárt (2,5 milliárd forint) kérnek az Oregon Raceway Parkért.

bij

A belsőkamerás videókat látva feltűnő, hogy épített bukótérből nem akad a 3,76 kilométeres pályán, amolyan klasszikus libakergetős hangulata van, azaz profi szériákat nyilván nem lehet idecsábítani, a hobbistáknak viszont egy paradicsom. Külön erénye, hogy egy dombos vidékre épült, 16 kanyarjába összesen 120 méter szintkülönbség jutott, ez pedig csak jót tud tenni egy versenypályával. 

A 2008-ban épült komplexum része tizenkét garázs, több nagy parkoló és sok mellékhelyiség. A környezete csodás, a 3400 méteres Mount Hood közelében kanyarog, így némely pontjairól pazar képeket lehet lőni a hegyóriással a háttérben, viszont épp ez a civilizációtól való távolság a nagy problémája. A kétórányi autóútra található Portlandet leszámítva sok száz kilométeres körzetében csak apró városkák vannak, így pedig nehéz idevonzani a pályanapozni vágyókat vagy a félprofi versenyeket, ami nem javít az eladási esélyein.