Magától tört darabokra egy Tesla Model 3 ablaka

2021.01.12. 12:56

A Tesla az autóipar feje tetejére állítás és a borzaszót tempójú növekedés közben gyakran vét béna bakikat. Ilyenek a fényezési eltérések, a kisebb-nagyobb rések a panelek között, de tavaly láthattuk, hogy az üvegető, vagy bizonyos körülmények között a lökhárítók elhagyása sem egyedi eset. Nagyon úgy tűnik, hogy az ablakok berobbanása sem az.

Január első estéjén Inderpal Kaur, egy kaliforniai lakos kézhez kapta vadonatúj Tesláját, egy Model 3-at - írja az InsideEVs. Az első utak egyikére testvérével indult, azonban nem tartott sokáig a móka, ugyanis egy tolatás alkalmával a jobb hátsó ablak egyik pillanatról a másikra berobbant. Elmondásuk szerint elsőre azt hitték, hogy lőnek rájuk, de ilyenről szó sem volt; az ablak külső ráhatás nélkül, magától tört darabokra.

tesla-s-spontaneous-glass-shattering-issues-strikes-again-now-a-

Videó ugyan nincs a konkrét esetről, viszont nem ez az első alkalom, hogy Teslák ablaka magától betörjön: tavaly videóra vettek egy Model Y-t és Model 3-at is, amiknek ugyanúgy a jobb hátsó ablaka adta meg magát.

És az Y:

Sem a kaliforniai nő, sem a testvére nem sérült meg, és szerencsére hátul sem ült senki, így az elpattanó üveg nem okozott igazán jelentős kárt. Azóta a Model 3 a garázsukban áll és javításra vár, de a helyi teslások elvileg készségesek voltak, és hamarosan el fogják szállítani az autót. Természetesen felelősséget is vállaltak az incidensért, amit látatlanba a hibás ablaküveggel, illetve a megnövekedett kabinnyomással magyaráztak.

Hasonló esetet persze rengeteg márkánál találni, viszont a Tesla esetében sokan itt is összeszerelési hibára gyanakszanak.