Mégis az SSC Tuatara a leggyorsabb sportkocsi a világon?

2021.01.27. 15:38

Az új rekord 455,3 km/h, ami ugyan nincsen túl az ötszázas álomhatáron, sem a 300 mérföld/órán, viszont a Koenigsegg Agera R 2017-es rekordjánál, ami 447,2 km/h volt, valamivel azért csak jobb eredmény.

A nagy eltérést a teljesen más körülményekkel magyarázzák: a sofőr ezúttal az autó tulajdonosa, bizonyos Dr. Larry Caplin volt. Sokkal kevesebb volt a hely is, mivel Nevada helyett a floridai Kennedy Space Center aszfaltján zajlott a rekordkísérlet, ahol úgy 3,7 km állt rendelkezésere a korábbi több mint 11 helyett.

Jerod Shelby, a cégalapító szerint így nagyobb gyorsításra volt szükség: ebben az esetben több mint 40 másodpercig járatták a motort teljes gázon, míg Nevadában a hosszabb gyorsítási szakasz mellett erre csak 20-25 másodpercig volt szükség, a végsebesség elérése környékén.

Ezúttal a méréssel is alaposabbak voltak: négyféle sebességmérő rendszert alkalmaztak párhuzamosan, így jóval kisebb a tévedés esélye, mint tavaly, az első, sikeresnek kikiáltott rekordkísérlet alkalmával.

Azt egyelőre nem árulták el – talán nem is fogják – hogy az 500 km/h feletti fals eredmény esetében mi volt a hiba, de egyes vélemények szerint az SSC mérnökei hibásan kalibrálták a mérőrendszert, ezért mutatott az sokkal nagyobb értékeket a valós sebességnél.