Elation Freedom: még egy elektromos aszfaltgyűrő

2021.02.06. 07:52

A név ugyan nem lehet nagyon ismerős – tavaly novemberben lehetett először hallani az Elation-ről, és Freedom nevű első autójáról – a recept viszont igen. Valaki megint végtelenül erős elektromos sportautót ígér, végtelenül sok pénzért.

Azt azért el kell ismerni, hogy mutatós formatervet hoztak össze az ismeretlen vállalkozásnál, amelyből nagyon szép, bár egyértelműen számítógéppel generált képek keletkeztek. Ezekhez fűzték a nagy ígéreteket.

A Cascadia Motion nevű cégtől vesznek kész elektromos hajtásrendszert, méghozzá kétfélét. Az egyszerűbb is három motort tartalmaz, amelyek együttes csúcsteljesítménye 1447 lóerő, a négymotoros változat pedig 1929 lóerős lesz. Ez arra elég, hogy 1,8 másodperc alatt gyorsuljon a jármű százra, a végsebességét pedig 418 km/h-ra becsülik. Akkumulátorból is kétféle lesz: a 100 kWh-s 480 km körüli hatótávot biztosíthat, a 120-assal pedig úgy 640 km-t lehet majd megtenni.

A korábbi hírek szerint elképzelhető, hogy lesz benzinmotoros változat is, amibe 750 lóerős 5,2 literes V10-es motor kerül – a számok alapján Audi illetve Lamborghini eredetű lehet – 760 lóerő feletti teljesítménnyel.

Ahogy az ilyen kezdeményezéseknél gyakori, arról egyelőre nemigen esett szó, hogy a 2 millió dollár körüli árú, kis szériás modellből mikorra lehet kézzel fogható termék. Ha a Rimac C_two példájából indulunk ki, amelyet 2018 óta nem sikerül gyártásba küldeni, a megfelelő tőkével és fejlesztési kapacitással is beletelhet néhány évbe a sportkocsi kidolgozása, de arra is volt már nem egy példa, hogy a bejelentés után soha többet nem hallottunk az új autógyártóról.