Bemutatták a Chevrolet új villanyautóját

2021.02.15. 11:31

Miközben a drágább villanyautóit a GM már az új, moduláris Ultium akkumulátor-rendszer köré tervezi, az új elektromos népautóhoz még a Chevrolet Bolt korábbi technikáját használják.

Az elnevezés is jelzi, hogy az újdonság a Bolt közeli rokona, bár az új Bolt EUV teljesen új, tágasabb, és ránézésre inkább szabadidőautó-jellegű karosszériát kapott, amely 16 centivel hosszabb, és 7,4 centivel hosszabb tengelytávú, mint a kisbusz-forma Bolté. Ez egyebek közt nagyobb hátsó lábteret és tágasabb csomagteret jelent, bár a GM-nél nyilván abban bíznak, hogy a terepjárósabb karakterű formavilág is segít majd nagyobb mennyiségben eladni a típust.

Az EUV egyébként nem felváltja, hanem kiegészíti a kínálatban a Boltot, amelyet az új típus bemutatása kapcsán hasonló fazonú orr-résszel újítanak fel. A két autóba azonos hajtásrendszer kerül, 65 kWh-s akkumulátorral és 203 lóerős villanymotorral – ez utóbbi mindkét autóban az első kerekeket hajtja. A Bolt esetében ez 416 km-es hatótávhoz elegendő, míg az EUV 402 km-t tehet meg egy töltéssel a gyári mérések szerint.

A két Bolt változat nem lesz igazán drága, legalábbis villanyautós mércével. A megújult egyterűért 31 995 dollárt kérnek majd – ez 5500 dolláros árcsökkenést jelent – míg az EUV alapára 33 995 dollár lesz. Ez utóbbi gyártása azonban az agyig extrázott Launch Edition nevű, 43 495 dolláros változattal kezdődik, az olcsó alapkivitel csak később válik elérhetővé.

Bár a Bolt és a Bolt EUV méretben és jellegben is alkalmas lenne az európai forgalmazásra, egyelőre nem látszik, hogy a GM tervezne ilyesmit.