Porsche: a szintetikus benzin egyenértékű a villanyautózással

2021.02.22. 13:19

A Porsche már tavaly jelezte, hogy mesterséges benzint tervez gyártani, amelynek a előállítása során a légkör szén-dioxid-tartalmát alakítják szénhidrogénekké. E fejlesztésről beszélt nemrég újra Frank Walliser, a cég motorsportért felelős alelnöke.

porsch efuel

A vezető szerint a mesterséges üzemanyaggal a teljes szén-dioxid-lábnyomot nézve nem jár rosszabbul a környezetünk, mint az elektromos autókkal, amelyeknek a gyártása során jut a levegőbe jelentősebb mennyiségű szén-dioxid.

Walliser azt mondja, a jelenleg kapható benzinhez képest egyszerűbb anyagról van szó – 30-40 helyett 8-10 -féle vegyületből áll majd össze – ami tisztább égéssel jár. Ráadásul összességében vagy 85%-kal csökkenthető általa a teljes szén-dioxid-kibocsátás egy jármű tipikus élettartama alatt, így ebből a szempontból is versenyképes lesz az elektromos autókkal.

Egy csomó kérdés persze így is nyitva marad a szintetikus üzemanyag kapcsán. Egyrészt hogy mennyire lesz egyáltalán elérhető. Korábbi becslések szerint literenként 2 dollár körül lehet az ára, ami adókkal együtt a jelenlegi benzin árának a többszörösét jelenti majd. Másrészt a helyi károsanyag-kibocsátása sem nulla egy ilyen megoldásnak, magyarul némi nitrogén-oxidot és egyéb mérget azért a levegőbe juttat a felhasználás helyén, ami az elektromos autókra egyáltalán nem jellemző.

Több ilyen kutatás is zajlik jelenleg, jelentős tőkével – és alighanem ezzel arányos lobbierővel – a háttérben, így várható, hogy később a mesterséges üzemanyagok felhasználását külön taglaló szabályok is felbukkannak majd. Alapvetően ezektől függ majd, hogy a belső égésű motorral hajtott járművek, és a hozzájuk kapcsolódó infrastruktúra, a benzinkutak, szervizek, alkatrészgyártás, középtávon versenyképes maradhat-e az elektromos autókkal szemben.