A Ferrari újra Le Mans-ba megy

2021.02.25. 13:54

A Ferrari első komoly versenygyőzelmeit a sportkocsik között aratta – 1949-ben már egy 166 MM nyert Le Mans-ban – de az emelkedő költségek miatt 1973 óta nem készítettek gyári prototípust. Most azonban bejelentették, hogy saját Le Mans Hypercar kategóriás autót készítenek, amely több bajnokságban is felbukkanhat.

Összesen kilenc alkalommal hozta el Ferrari a Le Mans-i 24 órás első helyét, de az utolsó abszolút győzelmet 1965-ben aratták, azóta csak az utcai típusokon alapuló GT kategóriákban volt sikeres a gyártó. Gyári prototípust nem is készítettek 1973 óta, és bár a 90-es években készült egy félhivatalos autó, a 333 SP, Dallara karosszériával és a Ferrari F1-es versenyautójából származó motorral, a nagy sikerek időszaka ebben a szakágban ötven éve elmúlt.

A cégvezetés legalább részben azért döntött a sportkocsiversenyzés mellett, mert az F1-ben megszavazott költségkorlátozások miatt a versenymotort és az autót fejlesztő stáb egy része lényegében feladat nélkül maradna. A kiváló szakembergárdát viszont meg szeretnék tartani, és az LMH versenygép kifejlesztésével hasznosíthatják a tapasztalataikat.

Ez elsősorban a Le Mans-i 24 órás mezőnyének tehet jót, hiszen a patinás futamon, ahonnan a Toyotát leszámítva lényegében elfogytak az erős gyári indulók, és ezzel a valódi versenynek is leáldozott, így tovább nő a jövőbeli indulók száma. A japánokon kívül a Peugeot, a Porsche és a Renault is jelezte, hogy gyári csapatot indít néhány éven belül, ami egyben azt is jelenti, hogy ismét izgalmas, szoros versenyt hozó esztendők jöhetnek a sportkocsiversenyzésben.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.