Eladó a katonai Bowler prototípus

2021.02.25. 06:04

A Bowler műhely eredetileg Land Rover alapú tereprali-versenyautóiról lett híres, most pedig már a Jaguar Land Rover egyik részlegekét működik tovább, ám néhány éve tettek egy kitérőt a katonai járművek irányába is.

A 2017-ben kiállított CSP Rapid Intervention Vehicle prototípus egy gyors terepjáró lett volna, kisebb katonai egységek gyors, nehéz terepen való mozgatására. A nyitott prototípust most az RM Sotheby's készül elárverezni, úgy, hogy a prototípusról egyedül a fél colos kaliberű géppuska hiányzik.

A két tonna teherbírású, csővázas, egyedi karosszériás, homokszínű járművet 300 lóerős, és 700 Nm csúcsnyomatékú V6-os motor mozgatja – a Bowler hagyományaihoz híven ez is Land Rover gyártmány – amelyhez 8 fokozatú ZF automata váltó, felező és állandó összkerék-hajtás csatlakozik. A négyüléses karosszéria hátránya, hogy oldalt és hátul teljesen nyitott, valamint hogy közúti használatra sem alkalmas, viszont a nagy hasmagasság és a magas profilú gumiabroncsok alapján valószínűleg elég jól boldogulhat terepen. Mellette szól az is, hogy összesen 275 km van benne, azaz épp csak megkezdték a bejáratását.

Autóritkaságként a CSP RIV akár jelentős összeget érhet egy gyűjtőnek is, de azon sem lennénk meglepve, ha akár hadseregek is érdeklődnének a demonstrátor-jármű iránt, amelynél látványosabb terepjáró kevés akad még a katonai autók között is.