Újra lesz Aston Martin az F1-ben

2021.03.04. 13:08

Ahogy az Aston Martint a Racing Point F1-es istálló tulajdonosa, Lawrence Stroll mentette meg a csődtől, már sejthető volt, hogy a két vállalkozás kapcsolatba kerül egymással. A Formula 1 névváltoztatási protokollja miatt azonban erre csak az idén kerülhetett sor.

Az átalakulás a szín- és stílusváltás miatt igazán látványos, és az Aston Martint is abba az elit klubba sorolja majd, amelybe a Ferrari és a McLaren tartozik, ahol egy elit sportkocsgyártó és egy F1-es csapat összefonódik. Ám ettől – ahogy az Aston Martin F1-es istálló műszaki igazgatója, Andrew Green jelezte – a csapat, és annak lehetőségei még ugyanazok. „Nagy terveink vannak, de egyelőre a középmezőnnyel kell harcolnunk, és csökkentenünk kell a lemaradást a három élcsapattal szemben.” - írta le a csapat feladatait.

Az esélyeket azért javíthatja, hogy az idén Lance Stroll mellett – akinek biztos helye van édesapja csapatánál – Sebastian Vettel lesz a másik pilóta, akitől nyilván azt várják, hogy segíthet kiegyenlíteni a különbséget az élcsapatok és az Aston között.

A márkának egyébként nem ez az első éve a Formula-1-ben: 1959-ben és 1960-ban indult néhány futamon az Aston Martin, DBR4 és DBR 5 jelzésű autóival. Ám miután kiderült, hogy hagyományos építésű, orrmotoros autóik nemigen rúghatnak labdába a villámgyors, középmotoros Cooperekkel szemben, a gyártó feladta a próbálkozást. A halvány metálzöld szín viszont onnan jön: a DBR4-es is ebben az árnyalatban lépett pályára annak idején.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.