Hoppá! Lelepleződött az új Ferrari

2021.03.06. 11:14

Hamarosan korlátozott példányszámú 812 Superfast-változatot leplez le a Ferrari, az autót már meg is mutatták néhány kiemelt ügyfélnek. Ahogy pedig ilyenkor lenni szokott, most is volt köztük valaki, aki nem bírt magával. Ezúttal egy Instagram-felhasználó osztott meg idő előtt egy képernyőképet.

A 812 Versione Speciale névre keresztelt újdonság legnagyobb különlegessége, hogy ez lehet az utolsó V12-es, szívó benzinmotoros Ferrari. A jövőben ugyanis az olaszok eltolódnak a hibridhajtás irányába. A Speciale esetében maradnak annál a 6,5 literes egységnél, amelyet a sima Superfastnál is alkalmaztak, de 800 lóerő helyett itt várhatóan 890-et csikarnak ki a tizenkét hengerből.

Az elsősorban versenypályázásra szánt kivitelen külső változtatásokat is elvégeznek. Ami már most is látszik, az egyrészt egy masszív légbeömlő a motorháztetőn, másrészt pedig a tető átalakítása: a hátsó üveg helyett végighúzódik a lemez, ahol szintén kopoltyúszerű beömlők kapnak helyet.

Forrás: Carbuzz
Forrás: Carbuzz

A Specialéból 999 darab kupét terveznek, de Aperta néven kabrió is lesz, méghozzá a tervek szerint 499 példány. Az árak egyelőre nem ismertek, de arra mérget vehetünk, hogy drágább lesz a Superfastnál, noha a maga 100-110 millió forint körüli értékével az sem mondható filléres játékautónak.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.