A belsőégésű motor betiltását kéri az EU-tól kilenc tagállam

2021.03.11. 11:50

A brit kormány határozott állásfoglalását tartja követendőnek az a kilenc ország, amely indítványozta az Európai Bizottságnak, hogy hirdessen ki konkrét határidőt a hagyományos autók forgalmazására.

noicesign

„Fel kell gyorsítanunk a zöld átállást a közúti közlekedésben, és ehhez a törvényhozóknak egyértelmű üzenetet kell közvetíteniük, mind a gyártók, mind a fogyasztók felé.” - foglalta össze a csoport mondandójának lényegét a dán környezetvédelmi miniszter, Dan Jorgensen.

A határidő kitűzését kérő dokumentumhoz Dánián és Hollandián kívül még Ausztria, Belgium, Görögország, Írország, Litvánia, Luxemburg és Málta csatlakozott. Ezen államok szerint a szén-dioxid-kibocsátási normák jelentős szigorítására, és ezzel párhuzamosan a null-emissziós járművek működtetéséhez szükséges háttérszolgáltatások, elsősorban a töltőhálózatok kiépítésének jelentős támogatására lenne szükség.

Az Európai Bizottság állítólag az idén júniusban tervezi napirendre tűzni a szén-dioxid-kibocsátás szabályozásának kérdését, annak érdekében, hogy a kibocsátást 2030-ra az Unió az 1990-es szinthez képest 55%-kal csökkenthesse, 2050-re pedig elérhetővé váljon a teljes klímasemlegesség.

A brit kormány tavaly novemberben jelentette be, hogy 2030-ban tervezik betiltani a kizárólag belsőégésű motorral hajtott járművek forgalmazását, és 2035-től a hibridekét. Azóta több gyártó is jelezte, hogy 2030-ig teljesen átáll a villanyautók forgalmazására, és nem csak Nagy-Britanniában, de egész Európában: tett ilyen értelmű bejelentést a Bentley, az európai Ford, a Jaguar és a Volvo is.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.