Új MG villanyautó jön Európába

2021.03.19. 14:29

Az MG márkával a kínai Shanghai Automotive nem igazán aratott sikert Európában, egészen az utóbbi évekig: az új belépő az elektromos ZS, illetve a szintén akkumulátoros hajtású MG 5 kombi lett, most azonban érkezik egy újabb modell.

A Marvel R-t kifejezetten Európának szánták, és bár profilból eléggé Audi-szerű. Ez nem biztos, hogy véletlen, vagy illegális másolás eredménye, hiszen a Shanghai Auto a VW csoport egyik kínai partnere, így aztán Audikat is gyárt. Ám ha van is közös részlet valamelyik VW csoportos termékkel, az autó elejével és hátuljával ezt igyekeznek elfedni.

Az összkép izgalmasnak nem mondható, inkább amolyan divatos átlagautó. Az orr-részen keresztülfutó LED-csík és a C alakú LED-lámpák ma már olyan közhelynek számítanak, amelyeket száz másik autón elsütöttek már. Ez azonban nem feltétlenül baj: az MG így biztosan nem riasztja el a vevőket a külsejével.

A Marvel R egyébként egyáltalán nem kicsi: a hossza 4,67 méter, a szélessége 1,92 méter, a magassága 1,62 méter, a tengelytávja pedig 2,8 méter. Ez tisztességes ötszemélyes belső teret jelent, bár a csomagtér egy része valószínűleg áldozatul esett az akkumulátor-elhelyezés problémájának. Máshogy nehéz lenne magyarázatot találni a 357 literes térfogatra, ami még úgy is vicces, hogy az autó orrában is csináltak egy 150 literes üreget.

A hajtásláncban egyébként három villanymotor dolgozik, egy elöl és kettő hátul. Az összteljesítményük 288 lóerő, ami 50 km/h-ra 1,8, 100 km/h-ra 4,9 másodperc alatt gyorsíthatja az autót, amely akár 200 km/h-val is haladhat. Hatótávnak 400 km-t ad meg a gyártó, váltóáramú töltőről 11 kW-tal tölthető az akkumulátor, gyorstöltéssel pedig állítólag 30 perc alatt tölthető a lemerült akku 80-%-ig. Az akkucsomag teljes kapacitását egyelőre nem közölték, azt viszont igen, hogy megteremtették a lehetőséget arra is, hogy az MG akkujáról töltsenek más elektromos berendezéseket. Mobiltelefontól másik villanyautóig szinte bármi tölthető az autóból, ami egy-egy szorult helyzetben igazán jól jöhet.

Még egy lényeges információ hiányzik a Marvel R kapcsán: az ára. Márpedig nagyrészt ez dönti majd el, hogy sikeres lehet-e a típus. A korábbi elektromos MG-k mindenesetre nem voltak kirívóan olcsók. A 263 km-es hatótávú ZS EV például 28 ezer euró körül kapható Németországban, és annál a Marvel R nagyobb, így szinte biztosan drágább is lesz.